AZ EGYESÜLETRŐL

Egyesületünket 2006-ban alapítottuk azzal a céllal, hogy az úszás azon gyerekek számára is elérhető legyen, akik nem kívánnak élsportolók lenni, tanulmányaik vagy egyéb elfoglaltságuk a mindennapi edzést nem teszik lehetővé, de az egészséges életmód, a csapathoz, csoporthoz való tartozás élménye, a rendszeres testedzés igénye megvan bennük.

Úszótanfolyamaink hamar népszerűvé váltak, köszönhetően a kis létszámú képzésnek, a tudásszint alapján differenciált oktatási módszernek, illetve felkészült kollégáinknak.

Manapság tevékenységünk nem ér véget a tanfolyamok lebonyolításával. Szeretnénk megadni a gyerekeknek a továbblépés lehetőségét, ezért utánpótlás-programot építettünk ki.

Úszószakosztályunkat a versenyzéshez kedvet kapó gyerekek számára hoztuk létre. A tehetséggondozást versenyzői múlttal és tapasztalattal rendelkező munkatársaink biztosítják.

Edzői gárdánkat erősíti Perjámosi Katalin, aki az elmúlt 20 év egyik legeredményesebb utánpótlás edzője.

Számos tehetség - köztük az olimpiai és világbajnok Gyurta Dániel - került ki a kezei alól.

Úszóversenyzőink számára a Honvéd öttusa szakosztálya kínál lehetőséget két-, illetve háromtusa versenyeken indulásra, megnyitva ezzel akár egy öttusa-karrier lehetőségét is.

Célunk, hogy olyan fizikailag és mentálisan felkészült sportolókat adjunk a méltán híres hazai úszó- és öttusa sport számára, akik idővel a nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket.

A szinkronúszás úszni jól tudó lányok számára kiváló sportág. A szárazföldi foglalkozásokkal kiegészült edzések mentálisan és fizikailag is továbblépést jelentenek tanítványainknak, emellett kiváló közösségépítő mozgásforma.
A legszorgalmasabb, legügyesebb tanítványainknak lehetőségük van arra, hogy a legszínvonalasabb hazai versenyeken is megmérettessék magukat.

Edzőink célja, hogy néhány éven belül minél több tanítványukkal csatlakozzanak a hazai élmezőnyhöz.

A rendszeres testmozgás felnőtt korban is rendkívül fontos. Masters (szenior) úszóink egykor volt versenyzőkből, illetve amatőrökből alkotnak lelkes csapatot. Ki-ki lehetősége, illetve kedve szerint vesz részt az edzések és a versenyek élményében és izgalmában.

EGYESÜLETÜNK

Ölyüs Roland

Elnök
oktatásszervező, úszóoktató

Nyikos Márk

Elnökhelyettes
oktatásszervező, vezető oktató

Orosz Orsolya

Elnökhelyettes
szinkronúszó edző, úszásoktató, gyógypedegógus, aquafitnesz-edző

Filetóth Nikoletta

Oktatásszervező
úszóoktató, gyógypedagógus

Ölyüs Viktor

Oktatásszervező
vezető oktató