Az egyesületről
Rólunk
2006 óta azért dolgozunk, hogy az úszás azok számára is elérhető legyen, akik nem élsportolók akarnak lenni, de fontos nekik az egészséges életmód és a közösség.
Az egyesületről
Egyesületünket 2006-ban alapítottuk azzal a céllal, hogy az úszás azon gyerekek számára is elérhető legyen, akik nem kívánnak élsportolók lenni, tanulmányaik vagy egyéb elfoglaltságuk a mindennapi edzést nem teszi lehetővé, de az egészséges életmód, a csapathoz, csoporthoz való tartozás élménye, a rendszeres testedzés igénye megvan bennük.
Úszótanfolyamaink hamar népszerűvé váltak, köszönhetően a kis létszámú képzésnek, a tudásszint alapján differenciált oktatási módszernek, illetve felkészült kollégáinknak. Ma már tevékenységünk nem ér véget a tanfolyamok lebonyolításával: szeretnénk megadni a gyerekeknek a továbblépés lehetőségét, ezért utánpótlás-programot építettünk ki.
Szakosztályaink
Úszószakosztály
Úszószakosztályunkat a versenyzéshez kedvet kapó gyerekek számára hoztuk létre. A tehetséggondozást versenyzői múlttal és tapasztalattal rendelkező munkatársaink biztosítják. Edzői gárdánkat erősíti Perjámosi Katalin, aki az elmúlt 20 év egyik legeredményesebb utánpótlás edzője – számos tehetség, köztük az olimpiai és világbajnok Gyurta Dániel és Kós Hubert került ki a kezei alól.
Öttusa-szakosztály
Öttusa-szakosztályunk folyamatosan épül, utánpótlás versenyzőink évek óta szállítják a kimagasló Magyar Kupa és Országos Bajnoki eredményeket, megnyitva ezzel akár egy öttusa-karrier lehetőségét is.
Célunk, hogy olyan fizikailag és mentálisan felkészült sportolókat adjunk a méltán híres hazai úszó- és öttusasport számára, akik idővel a nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket.
Csapatunk
Ölyüs Roland Károly
Ügyvezető, Szakosztály-vezető, Szakmai vezető
Ölyüs Viktor
Egyesületi koordinátor, Vezető-oktató (KSI)
Perjámosi Katalin
Vezető edző
Sáska Melinda
Vezető oktató (MOM)
Jasku Marcell
Oktatás szervező, erőnléti edző
Kapcsolat
Általános megkeresések
info@bohochal.hu

